Községek Magyarországon
fejlec

Andornaktálya község

Adatok

Régió: Észak-Magyarország
Megye: Heves megye
Kistérség: Egri kistérség
Lakosság: 2685 fő
Terület: 16.75 km2
Népsűrűség: 160,3 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 36

Fekvése

Az Egri-Bükkalján, az Eger-patak völgyében, a Bükk legdélebbi nyúlványán fekszik. Eger és Maklár között helyezkedik el, Egertől mindössze 1 km-re. Településszerkezete szerint dombvidéki sorfalu. Csaknem öt kilométer hosszú.

Története

Andornaktálya 1938-ban jött létre Andornak és Kistálya egyesülésével. 1945-ig Borsod vármegyéhez tartozott.

Kistályát 1382-ben említik először, az egri prépost birtoka volt egészen a 20. századig.

1552-ben, Eger első ostromakor a falvak lakossága a környező riolittufába vájt barlanglakásokban rejtőzött el. A települések később kihaltak, majd újra benépesültek (Andornak 1564-ben, Kistálya 1690 körül). A barlanglakások később a Rákóczi-szabadságharc idején is menedéket biztosítottak a lakóknak.

Az egykori Andornak községben írta meg Petőfi Sándor 1844 februárjában „Eger mellett” című költeményét, amikor Eger felé utaztában megállt a helységben.

1916-ban a településen halt meg Mocsáry Lajos haladó demokrata politikus.

A település az egri borvidéken helyezkedik el, ezért lakosai hagyományosan mezőgazdasággal, bortermeléssel foglalkoznak. Napjainkban az egri agglomerálódó térség részeként Andornaktálya egyre inkább kertvárossá válik, ahonnan a lakók jelentős része a megyeszékhelyre jár dolgozni.

Nevezetességei

  • Mocsáry-kastély (klasszicista, Marco Casagrande tervei alapján; jelenleg fogyatékosok rehabilitációs otthona)
  • Mocsáry-kastély – kerti gloriett
  • Római katolikus templom (Sarlós Boldogasszony)
  • Sárga Zsidó kocsma (Petőfi itt írta Eger mellett című versét) (már lebontották)
  • Pincerendszer és barlanglakások (a legenda szerint egészen Miskolcig el lehetett menni bennük)

Következő községek

Andrásfa | Annavölgy | Apácatorna | Apagy | Aparhant | Apátfalva | Apátistvánfalva | Apátvarasd | Apc | Áporka | Apostag | Aranyosapáti | Aranyosgadány | Arló | Arnót | Ároktő | Árpádhalom | Árpás | Ártánd | Ásotthalom | Ásványráró | Aszaló | Ászár | Aszód | Aszófő | Áta | Átány | Atkár | Attala | Babarc | Babarcszőlős | Babócsa | Bábolna | Bábonymegyer | Babosdöbréte | Babót | Bácsalmás | Bácsbokod | Bácsborsód

További községek

Hidas | Dévaványa | Pátroha | Kocsér | Körösladány | Tiszaújváros | Ebes | Fertőrákos | Zsadány | Kékkút | Sajóhídvég | Szentpéterszeg | Kétsoprony | Csévharaszt | Levelek | Szederkény | Sima | Hugyag | Magyarhertelend | Harka | Királyegyháza | Versend | Ganna | Csányoszró | Erdősmárok | Bisse | Aba | Endrőc | Tiszapalkonya | Agyagosszergény | Mindszentgodisa | Dunavecse | Lepsény | Tótkomlós | Szuha | Kutasó | Kozmadombja | Hajdúböszörmény | Padár | Bana | Ónod | Felsőrajk | Nagykölked | Fülesd | Görbeháza | Papos | Nagykorpád | Bak | Doba | Kokad